Újabb klasszikusban merültem el a napokban, és ezúttal mélyen beleástam magam a témába. Nagy Tim Burton (és Johnny Depp) rajongó vagyok, így mindenképpen meg kellett néznem az új filmjüket, az Alice in Wonderland feldolgozást. Csakhogy az első kritikák nem voltak túl lelkesek, és abban megegyeztek, hogy jól kell ismerni az eredeti történetet ahhoz, hogy ezt értékelni tudd.
Az eredetit egyszer régen még olvastam is, de akkor inkább nyelvtanulási célból, és a történet kevéssé maradt meg, szóval kerestem régi Alice filmeket, amik még autentikusak. Hát sikerrel jártam. Az első amit megnéztem, az a Walt Disney 1951-es filmje volt. Na hát az egy csoda. Gyönyörűen rajzolt, igazi Disney. Alice egy idegesítő kis picsa, de ki bánja, ha rendszeresen felbukkan Mad Hatter meg a színpompás Cheshire Cat.
Majd véletlenül rábukkantam egy igazi gyöngyszemre, egy 1915-ös(!) Alice in Wonderlandre. Nem akartam hinni a szememnek... de tényleg. Fekete-fehér, némafilm, ahol időnként a fekete képernyőn jelennek meg a párbeszédek. Az összes állatszereplőt jelmezbe öltözött emberek alakították, és összességében is az egész nagyon... primitív volt. Hogy gondolták, hogy olyan technikai háttérrel egy ilyen történetet érdemes megfilmesíteni? Persze, ez nyilván csak utólag tűnik így, de lenyűgöz a bátorságuk, meg a hitük a filmezésben.
Végül csak eljutottam a Tim Burton féle verzióig. Tény, hogy ismerni kell a történetet, mert ez nem az a történet, hanem 13 évvel később játszódik, Alice már felnőtt, és éppen megkérik a kezét. A karakterek szerencsére igazi Tim Burton lények lettek, és nagyjából megmentik a filmet. Elég fura ötlet a végére Alice-ből harcos amazont csinálni, de belefér, viszont a Mad Hatter győzelmi táncát(?) nincs ami megmagyarázza... A két királynő egyárant zseniális, de a történet ettől még lapos.
(Arra gondoltam közben, hogy a hernyónak olyan Alan Rickman hangja volt, és megnézve a stáblistát, tényleg ő volt az :))
Összességében nem egy rossz próbálkozás, amit Tim Burtonnek hoznia kell, azt hozza, de nem teljesíti túl.
