Még mindig szeretem ezt az ünnepet. Idén (vagyis hát tavaly) tesómmal feltámasztottunk egy hagyományt, és nem is az én javaslatomra. Mikor kicsik voltunk, úgy nézett ki a szenteste, hogy meg volt a hagyományos estebéd, és utána Apával elmentünk végigsétálni a falun, és megszámoltuk, hogy hány kivilágított karácsonyfát látni az ablakokban (= hány helyen járt már a Jézuska). Amíg mi sétáltunk, Anya fát díszített, és ajándékokat pakolt alá, hogy mindig pont akkor járjon nálunk a Jézuska, amikor mi nem vagyunk otthon. Minden évben csak pillanatokkal késtük le.

Szóval tesómmal idén megint elmentünk sétálni a vacsora után. Anyának most már nem kellett kommandóznia, és mi sem annyira karácsonyfa számolással töltöttük az időt, de egyértelműen jó volt. Remélem jövőre újra eszünkbe jut ez. 

A karácsony nagy öröme számomra az új laptopom volt. Vagyis még mindig az. Az előző öreg volt már nagyon, cefetül lassú volt, és helyenként a bele is lógott már. Diplomaosztóra lett volna az új, de félő volt, hogyha azon kezdek el szakdogát írni, akkor egyszer csak elveszítem majd. Így karácsonyra jött az új gép, és szerelem van. Egyrészt mert minden úgy működik rajta, ahogy kell, és ez már önmagában is felemelő. Másrészt akkor már lett hozzá windows 7 is, meg ha már minden új, böngészőt is váltottam, szóval tökéletes a megújulás. 

Ezzel együtt sok korábbi rendszerem helyett is újat vezettem be: mostantól nincs véletlenül ott hagyott gép, nem mászkálhat bele akárki, szigorúan a privát szférámhoz tartozik Ludmilla (oké, hivatalosan ő már Ludmilla II.). Ez azt jelenti, hogy bátran elmenthetem a jelszavaimat, de cserébe a felhasználói fiókomnak van jelszava, és van külön fiók az idegeneknek. Jobb a békesség. Ezt már a régi gépen is régóta meg akartam csinálni, de csak mostanra jutottam idáig. This is the beginning of a beautiful friendship.