A szokásos családi, bortúrás Mikulás-ünneplés idén is megvolt, idén is fun volt.
Az egyetemi csoporttársakkal is játszottunk mikulásosat idén, és a jól bevált módon kihuzigáltuk egymás nevét. Tegnap este tartottuk az ajándékátadó happeninget, és sokkal jobb móka lett, mint vártam.
Volt egy-két késő, akikre sokat vártunk (19-en voltunk összesen), és hogy gyorsabban teljen az idő, tartottunk egy bókkört. Egyszerű a játék, ültünk az asztal körül, mentünk körbe, és mindenki mondott egy bókot a tőle jobbra ülő harmadik embernek. (Teljesen mindegy, melyik irányba, meg hanyadik ember, a lényeg, hogy ne a közvetlenül mellette ülő legyen, mert azzal az alapvetéssel élünk, hogy nyilván olyan mellett ül az ember, aki kedves neki, és az a cél, hogy valaki számára kevésbé közeli emberről beszéljen.) Elsőre nem igazán tetszett az ötlet, mert milyen béna játék már, de nagyon hamar rájöttünk, hogy nagy móka.
Nekem pont a lakótársamnak kellett valami szépet mondanom, és bár nehezen, de bevallottam neki, hogy összes eddigi lakótársaim közül (és elég terjedelmes a lista) ő a legélhetőbb. Nekem pedig egy olyan lány bókolt, akit tulajdonképpen alig ismerek, egyáltalán nem állunk egymáshoz közel, és arról beszélt, hogy én vagyok a társaság lelke, aki összetartja a csapatot, és igazán jól esett az elismerés ezért, mert tényleg nem kis munkám van ebben.
