Tesóm éppen iskolába jár. Ennek nem kéne hírértékűnek lennie, de érettségi óta egy iskolában sem húzta decemberig, szóval ez most egész jó előjel.

Egy közgazdasági suliba jár, az iskola pedig most szeptembertől került a görögkatolikus egyházhoz. Amikor beiratkozott a nyár elején, még állami iskola volt, majd az első tanítási napon választhatott magának hittant. Amit persze nem választott, mert lehetett helyette etikát is tanulni. Más kérdés, hogy az etikát is a papbácsi tartja, és ugyanúgy hittant tanít.

Fontos részlet, hogy kis családunk szinte egyáltalán nem vallásos, az oktatás egyházzal való keverését meg úgy általában sem nézi jó szemmel. Velünk ellentétben a kiterjedtebb család azonban erősen vallásos, és nagyra tartja az egyházi iskolákat. Nincs ezzel semmi gond, mi tiszteletben tartjuk az ő érzéseiket, ők meg nem vesznek róla tudomást, hogy nem egyezik a véleményünk. A legutóbbi nagycsaládi összejövetelen nagynénénk arról érdeklődött Tesómnál, hogy akkor milyen is ez a görögkatolikus nevelés.

Tesóm még kortyolt egyet az italából mielőtt válaszolt volna, eközben én azt vettem észre, hogy Anyám hirtelen elsápad, és láttam, ahogy a világvégét vizionálja lelki szemei előtt. Nem igazán értettem a dolgot, Tesóm adott valami kitérő választ a kérdésre, és a téma el volt felejtve.

Később azért rákérdeztem Anyámnál, hogy mi volt az a megijedés, és beavatott: néha, ha mindketten sokáig vannak dolgozni/iskolában, akkor a nap végén Anya fel szokta venni Tesómat hazafelé menet. Ilyenkor az iskola környékén találkoznak egy parkolóban, de legutóbb vagy 15 percet is várnia kellett Tesómra. Mikor végre felbukkant, dühösen mesélte késésének okát:

Szeánszot tartottak a szektások az aulában, és nem engedtek át minket.

Nagynénénk kérdésére Anyámnak egyből ez a jelent ugrott be, és pánikba esett, hogy Tesóm talán őszintén válaszol majd a kérdésre... de szerencsére nem.