Nem titok, hogy vannak meleg barátaim. Nem egy, nem kettő, és van köztük olyan, aki nagyon közel áll hozzám, és igazán jó barát. Éppen ezért bár saját személyem okán nem vagyok érintett semmilyen intoleráns vagy diszkriminatív történetben, a barátaim miatt azért mindig is szívügyemnek éreztem, hogy azt a nagyon keveset, amit én megtehetek azért, hogy őket minél jobban elfogadják, azt meg kell tennem. Na nem mintha nagyon aktív lennék, és számtalan egyesületben dolgoznék ezért - mert sehol nem teszem, ez inkább szemléletformálásban jelenik meg.
Meglepődve (és örömmel) tapasztaltam mostanában, hogy az emberek egyszerűen kompetensnek éreznek engem a témában pusztán attól a ténytől, hogy pszichológiát tanulok. És tulajdonképpen jogos is ez a feltevés, hiszen ez nálunk 'tananyag', és próbálom ezt a legkevésbé pejoratív értelemben használni most. Mármint érted, tanulunk a homoszexuális párkapcsolatokról ugyanúgy mint a heteroszexuális kapcsolatokról. És az is igaz, hogy ahol lehetett, ott úgy irányítgattam a tanulmányaim, hogy minél több helyen találkozzam a témával, így például utolsó félévben tök érdekes tanulmányokat olvastam a melegek és a vallás viszonyáról.
Csakhogy, azért nem mindenki tudja ám, hogy kiterjedt meleg baráti körrel rendelkezem. Például a szüleim. Anya tudja, ő ismeri a barátaim jórészét, volt akiről hamarabb tudta hogy meleg, mint saját maga. Ám Apa nem igazán ismeri a barátaimat. Sok éve nem élünk már együtt, ez így alakult, és ez azt is jelenti, hogy ha mesélek is neki a barátaimról, nem hangsúlyozom neki a szexuális identitásukat - mert milyen jogon tenném meg. És ugyanez igaz Apa családjára. A hétvégén Apáéknál voltunk, és a Feleségének a Fia (aki tulajdonképpen a mostohabátyám, bár soha nem tekintettem rá így), ráharapott egy kifejezésre, ami véletlenül kicsúszott a számon. Meccset néztünk, és mutattak egy szurkolót, aki láthatóan annyi nemzetnek drukkolt, hogy nem lehetett eldönteni, a pályán lévők közül mégis kit támogat, és erre mondtam azt, hogy na ez aztán az identitás válság.
És ez a kifejezés, hogy 'identitás válság' azonnal a melegeket jutatta eszébe, és már áradtak is belőle a kérdések. Hogy én ugye tanultam a témáról - Hát igen. Hogy akkor magyarázzam már el neki, hogy ez meg az hogy működik, ő ezt nem érti, hogy van ez, miért így és hasonlók. Ő a kérdéseit a bennem látott pszichológusnak (hallgatónak) tette fel, mert fogalma sincs az én 'személyes érintettségemről', én pedig a legjobb tudásom szerint igyekeztem válaszolni a kérdéseire, ami nem csak a tanulmányaim visszamondását jelentette. És bár először nagyon furcsa volt erről beszélgetni vele, de tudatosítanom kellett magamban, hogy ő tényleg csak kíváncsiságból kérdez, és a megértés iránti vágy vezeti. És hogy ez mennyire jó! Hogy hosszasan el tudtunk erről beszélgetni úgy, hogy semmi negatív megnyilvánulás ne hangozzon el, hogy ne legyen minősítés a mondatokban, a kérdésekben - pedig azért elég más világot képviselünk. Legalábbis azt hiszem, nagyon nem ismerjük egymást.
Szóval végül rájöttem, hogy a tolerancia valahol itt kezdődik, a megértés iránti vággyal. Hogyha valamit nem úgy szemlélünk, hogy csak baromság lehet, ha nem értjük, hanem eljutunk oda, hogy valami értelme csak van ennek, ha ennyien vállalják az ezzel járó megkülönböztetést, és akkor inkább megpróbálja megérteni, semmint hogy elkezdjen gyűlölködni. És külön örültem, hogy ez nem egy kétszemélyes beszélgetés volt, hanem a család többi tagja is hallotta, mert az ő full-hetero közegükben egy intelligens párbeszéd igenis szemléletformáló lehet. És annak is örültem, hogy kiállhattam az összes meleg barátomért, még akkor is, ha rajtam kívül senki nem tudta, hogy én éppen értük állok ki.
