Valószínűleg érdemes lenne elmerengeni azon, hogy ha elkezdek írni egy témáról, akkor azt miért tudom pillanatok alatt valamilyen facebook aktivitáshoz kötni, vagy azon, ami éppen most is történik: már magát a poszt témáját is onnan szedem. De mivel ez a gondolatmenet túlságosan közelről érintené a függőség témáját, ezért el se indulok ezen az úton.
Maradok a tervnél. Néhány napja a facebook falamon megláttam, hogy egy ismerősöm fanolt egy csoportot, aminek a neve nekem nagyon megtetszett, igazán találónak éreztem. Ennek ellenére először nem akartam én is rajongani, mert nem szerettem volna, ha bizonyos ismerőseim célzásnak vennék, vagy bármi hasonló - mégha az is lenne :). Meglepő módon csak nem hagyott nyugodni a dolog, így néhány órával később mégis ráböktem a "become a fan" gombra:
Remember me? I was your friend, when you were single.
Amit ez a mondat sugall, az csak úgy egyszerűen ahogy van: IGAZ. Az embernek vannak barátai, kinek több, kinek kevesebb. De mindenkinek megvan az a néhány (1-2-3) kivételesen fontos, kivételesen közeli, kivételesen régi barátja, akiket a legjobbaknak hív. Amíg minden ilyen barátja az embernek egyedülálló, addig többnyire nincs gond, hisz a barátság tökéletesen működik, többnyire ismerik egymás időbeosztását, életét, régóta bejáratott, iratlan szabályok szerint szervezik az életüket, közös programjaikat - amikből sok van. De legalábbis rendszeresen.
Aztán egyszer csak történik valami. Az egyikőjük hirtelen talál magának valakit. De nem csak úgy egy éjszakára, vagy néhány hétre, hanem hónapokra, évekre. Ez már komoly. És a közösségi portálokon feltűnő "in a relationship és/vagy kapcsolatban" címkék megjelenésével egyidőben, a korábban mindennél fontosabb barátok egyszerűen eltűnnek a képből. Nem jut már rájuk idő. Ami egyébként teljesen jogos, hisz emberünknek továbbra is egységnyi szabadideje van, csak az történt, hogy amíg ezt korábban a barátaival töltötte el, most inkább a párjával. Főleg az első hónapokban, abban a rózsaszín ködben, ha keresné sem találná meg a barátait, mert mindent elborít a szerelem.
A barátok ilyenkor persze elkezdenek neheztelni. Először megértéssel fogadják a dolgot, kedvesen mosolyogva, hogy hát persze, a szerelmesek. Aztán kezdik megunni a másik boldogságát, esetleg elkezdenek neheztelni a frissen érkezett szeretőre, amiért elveszi tőlük a barátjukat - holott valahol mélyen egyszerűen csak féltékenyek. Féltékenyek, mert a barátjuk szociális szempontból pillanatnyilag nagyon sikeresnek mondható, mert ő már megtalálta, neki már nem kell keresnie, élvezheti. A barátok meg reménykednek, hogy ha neki sikerült, akkor egyszer nekik is fog, csak idő kérdése. Szóval vissza kell szépen tenni a mosolyt, és tovább próbálkozni.
A legjobb barátom és a párja szerdán lesznek 6 hónaposak. Az nagy idő. Gratulálok nekik.
És nem, nem vesztettem el őt, még mindig a barátom, csak látványosan kisebb keret áll a barátságunk rendelkezésére, de ez így van jól.
