Nagybátyám és a felesége hivatásos nevelőszülők már nagyon régóta. Van három saját gyerekük, és mellettük változó létszámban nevelnek még 5-6-7 állami gondozott gyereket. Elvállalnak minden esetet, nincs az a hátrányos helyzet, amire azt mondanák, hogy nem. Volt már náluk ADHD-s gyerek, meg olyan 3 éves ikerpár is, akik az egyévesek szintjét alig érték el.
Van egy család, akinek mind az 5 gyereke állami gondozásba került. Először csak talán 2 került hozzájuk tőlük, de később mindig úgy próbálták alakítani a helyzetet, hogy mind az 5 gyerek hozzájuk kerülhessen, hogy együtt legyenek a testvérek.
Az egyik fiú közülük már 19 éves, nem is kéne, hogy náluk maradjon, de ha 9 éve nevelsz egy gyereket, aki egy szobában lakik a saját fiaddal, és legalább annyira sajátodként kezeled... eszedbe nem jut elküldeni.
A hétvégén szülinapi bulit csaptak a fiatalok, többen ott voltak a saját és nevelt gyerekek közül is. Nagyon sokat ittak, nagyon részegek voltak. A 19 éves fiú hajnalban hazaindult, de a kabátját ott hagyta. Átvágott egy gazos, dombos területen, hogy hamarabb hazaérjen, megcsúszott, legurult egy domb aljába, ahol azonnal elaludt, és halálra fagyott. Másnap sötétedéskor találtak rá.
***
Most éppen a teljes baráti társaság egymást hibáztatja, hogy kinek kellett volna jobban figyelnie, nem hagyni egyedül elindulni abban az állapotban, akármi. Az, hogy most mindenki egymást és magát hibáztatja, legalább akkora tragédia, mint az, hogy ő meghalt.
Én meg ha őszintén magamba nézek, azt kell, hogy mondjam, én se egyszer voltam olyan idióta, hogy akár ugyanez is megtörténhetett volna velem.
Tegnap éjjel bulizni voltunk, én 3 körül hazajöttem, a lakótársam maradt még, nem tudom, mikor érhetett haza. Mire reggel felkeltem, ő már nem volt itthon, most meg lassan 11 óra, és még mindig nem hallottam felőle semmit. Mivel most kellőképpen elő vagyok feszítve, automatikusan a legrosszabbra gondolok, de tényleg kezdek egy kicsit aggódni.
