Tulajdonképpen azóta is döbbenten nézek magam elé. Teljes mértékben automatikusan, egy másodpercnyi habozás, vagy átgondolás nélkül vágtam rá a választ a kérdésére.
Van egy srác az egyetemen, főleg utolsó éven lettünk jobb ismeretsége. Több együtt-partizás, beszélgetés. Kedvelem, jófej.
Már korábban is beszélt róla, hogy nyáron jön majd Miskolcra, és milyen jó lenne találkozni, megmutatnánk neki a várost, elvinnénk bulizni, ilyesmi. Ez nekem szólt, meg még néhány lánynak - vagyunk többen is miskolciak. Csöngött ma a telefonom, és ő keresett. Meglepett, elképzelni nem tudtam, miért hív. Tudom mivel van most nyáron elfoglalva, gondoltam biztos valami segítség kell neki. Mindegy, telefon felvesz:
- Szia!
- Na sziaaaaaa! Figyelj csak, te Miskolcon vagy most?
- Nem.
- Ó, de kár. És tudsz valakit, aki esetleg ott van most?
- Hát, esetleg XY, próbáld meg őt.
- Oké, köszi! Akkor Szigeten majd találkozunk! Szia!
- Igen, szia.
Pedig de, itthon vagyok. És meg sem fordult a fejemben, hogy ezt mondjam. Konkrétan tényleg gondolkodás nélkül vágtam rá a nemet. Fogalmam sincs miért...
----------
Ennyi, továbbra sem tudok mit kezdeni ezzel, nem tudom mi történt, és miért mondtam ezt. De holnaptól már tényleg nem vagyok itthon, pár napra irány a Balaton! Mivel pont akkorra mondanak egy jó kis hidegfrontot, viszek sok sorozatot, meg mobilnetet, hogy túléljük valahogy :).
